Szepetneki János az a figura a
regényben, akire Mihály „legsötétebb” tulajdonságai vetülnek. A kiváló
képességű kamasz már a gimnáziumban elkápráztatta osztálytársait nyilvánvaló
hazugságaival. Ő a nyíltan és vállaltan gazember, a csaló, a szélhámos, aki
gátlástalanul hazudik, lop, hogy önös érdekeit elérje. Mihály irtózik Jánostól,
és fél is tőle, mert nem egyeztethető össze azzal a Personával, amelyet
önmagáról kialakított. Mintha szöges ellentéte lenne mindannak, amit Mihály a
külvilág felé mutat magáról: Mihály utál szerepelni, az Ulpius-házban is csak
az áldozat szerepében tud jó alakítást nyújtani, ezzel szemben Szepetneki az
osztály legjobb szavalója; kisebb korában „hetente agyonlőtt néhány betörőt”,
szenzációs nőügyei voltak, míg Mihály pirulós kamaszként agorafóbiában szenved,
neurotikus és „szörnyű depressziók” gyötrik.
Az élet azonban összehozza őket,
és Szepetneki szembesíti Mihályt néhány „sötétben levő” tulajdonságával.
Ravenna főterén már első mondata Mihály konvencióknak engedelmeskedő Personáját
veszi célba: „hol lehet az ember Ravennában vacsora után máshol, mint a
piazzán?” – kérdezi. A továbbiakban egyre kínosabb témákra tereli a szót,
amitől Erzsi feszeng, ráadásul gyanakodva méregeti az ifjú feleséget, míg végül
búcsúzáskor ki is mondja: „a feleséged nagyon ellenszenves nő”. Erzsi pontosan tudja, hogy Mihály ragaszkodásában (amelyet a
Personája megkövetel) milyen nagy szerepet játszik az, hogy minden férfi
elismerőleg beszél róla, de az is megfordul a fejében, hogy Mihály „nem a saját
szemével nézi őt, hanem a többiek szemével”. Szepetneki most
kimondja, amit Mihály is tud valahol a lelke mélyén: Erzsi pusztán a
szerepszemélyiségének megfelelő feleség. Szepetneki még többször felbukkan a
regényben, minden alkalommal valamilyen bűnre csábító szerepben, még Erzsit is
meghódítja Párizsban, sőt megkísérli prostituálni is. Szepetneki Árnyék-mivolta
szimbolikusan is megjelenik, amikor a Trastevere kis utcáiban Mihálynak az az
érzése, hogy „valaki jön utána”. Az ideges képzelgést megpróbálja elkergetni,
de az ember tovább közeledik hozzá a „félhomályban”. Ez a találkozásuk az
előjáték ahhoz, amikor végül „szakszerű megjegyzésekkel, nyelvtehetségével,
mint a szélhámosok általában” ráveszi Mihályt, hogy pénzért lemondjon Erzsiről,
és elkövesse a „gyalázatos disznóságot”, vagyis „eladja” a feleségét az
ex-férjnek.
Tivadar és Pataki Zoltán is Mihály
árnyékos oldalának képviselői. Mihály megveti Patakit, amiért pénzt ajánl föl
neki Erzsi igényeinek kielégítésére, de ez csak a konvencionális „szerepférj”
reakciója. A levélen elgondolkodva jön rá, hogy Erzsit azért vette el, „hogy
komoly házassága révén végleg bevonuljon a felnőtt, komoly emberek sorába, hogy
egyenrangú fél legyen például éppen Pataki Zoltánnal. Ezért megfogadta, hogy
minden erejéből igyekszik jó férj lenni”. Pataki levele győzi
meg őt vállalkozása lehetetlenségéről, hogy Erzsi „védelmező szerepére annyira
alkalmatlan”. Tivadar levele azért bosszantja fel, mert „ő a könnyelmű és vivőr
a családban, s most egyszer abban a helyzetben van, hogy erkölcsöt prédikálhat
a szolid és komoly Mihálynak”. A hangnem kihozza a sodrából, hiszen bátyja most
a szerepcserével előnyösebb színben tüntetheti fel magát szüleik előtt, míg
Mihály lesz a „rossz fiú”, aki „lehetetlenül viselkedett”. Egy pillanatra meg
is inog, és átfut a fején, hogy ha hazamegy és rendesen dolgozik, „apja
előbb-utóbb megbocsát neki”. Aztán eszébe jutnak a munka
részletei, és inkább marad. Szimbolikus a helyszín, ahol ez az elhatározás
megszületik benne: a temetőben jár, ahol olyan északi költők pihennek, mint
Keats, akiket „megnevezhetetlen nosztalgiák” hoztak ide, ahogy Mihályt is. Itt
pillantja meg azt a titokzatos angol párt is, akik elvezetik őt arra a helyre,
ahol megpillantja Évát, ahol megérti, miért kellett épp Rómába jönnie és már
tudja: „nosztalgiájának ez volt a kikötője” és hogy nem utazik haza.
Ez részben
boldog várakozással, részben idegességgel tölti el. Tivadar hiába kéri őt arra,
térjen haza, Mihály Rómában marad: „Nagyon sokat kockáztat, talán
helyrehozhatatlanul vét családja és polgár-mivolta ellen, és nagyon bizonytalan
napok elébe megy, de egy percig sem jutott eszébe, hogy másképp cselekedjen”.
Ez az élmény azért is fontos, mert újra élni kezd, immár nem a Personája
irányítása alatt: „Incipit vita nova”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése